_ok.jpg)
Az első hangok
Gyermekünk felsírt, mikor megszületett – és környezetére sírással és nyögésekkel folyamatosan reflektál, mióta él. Ez a beszédfejlődés legeslegelső állomása. Kéthónapos a baba, amikor a gyermekorvos azt kérdezi az egészséges rendelésen, hogy ugye gőgicsél a kicsi. Mi meg mondjuk, hogy ugye, és az is előfordulhat, hogy már egy hónappal korábban is ezt válaszoltuk volna. Egyénenként függ ugyanis, mint annyi minden ezen a világon, hogy pontosan mikor válik a gőgicsélés gagyogássá, a gagyogás értelmesnek tűnő szótagokká, és így tovább.
Feltételezhetően tíz hónapos koruk körül már sok fogalom él a gyermekekben a család tagjairól, a játékaikról, a házi kedvenceikről, a testrészeikről, amelyeknek a neveit aztán a felnőttektől tanulják meg.
Fiúk, lányok
A lányok kezdettől fogva előnyben vannak a beszédfejlődés szempontjából. A másfél éves kislányok többnyire szómondatokat használnak, kétéves korukra fogalmaznak, pár hónap múlva már a bonyolultabb nyelvtani szerkezetekkel sincs problémájuk. A fiúk beszédfejlődése szélsőséges: vagy nagyon jó, vagy nagyon rossz is lehet (a fiúk körében gyakran tapasztalnak szélsőséges eseteket a szakemberek). 
Lehet közöttük nagyon gyorsan és jól beszélő gyerek, de sajnos előfordul köztük nyelvi nehézségekkel küzdő is. Általában is elmondható róluk, hogy hajlamosabbak a késői beszédfejlődésre, a dadogásra, több köztük a balkezes, a diszlexiás, diszgráfiás. Viszont jól működik esetükben a prevenció és a türelem – úgyhogy a felnőtteknek ez esetben is nagy a felelőssége, rajtuk (is) áll, mi lesz a gyermekük beszédfejlődésének további sorsa.
Beszédfejlődési probléma
Annak, hogy egy gyermek beszédével bármi probléma van, több oka lehet. Lehet, hogy a beszédszervei nem működnek megfelelően. Például lenőtt a nyelvféke. Az orrmandula, a makroglosszia is okozhat afáziát. Olyan esetekről is tudunk, amikor a környezeti hatások következtében nem indul meg a beszédfejlődés. Például olyan esetekben, amikor a gyermekkel nem kommunikáltak a felnőttek, és nem biztositották nekik azt a megfelelő érzelmi biztonságot, amely elengedhetetlen a normális fejlődéshez, tetten érhető volt a beszédfejlődés lelassulása.

Mi a feladata a szülőnek?
Mindennap olvassunk vagy mondjuk mesét a gyermekünknek. Bevásárláskor és akár menetközben is mondókázzunk. Énekeljünk neki! Ne selypítsünk. A „Kiti piti dermekem” jellegű kommunikáció káros lehet a beszédfejlődésére. A gyermekünknek szüksége van arra, hogy tisztán hallja a hangokat, hiszen utánzás révén tanul. Ha selypítve beszélünk hozzá, nagy az esély arra, hogy ő is így próbálja majd kifejezni magát.
Fontos, hogy amikor a gyerekünkhöz beszélünk, nézzünk a szemébe, hogy minél több érzékszervét bevonjuk a kommunikációba. Ha látja is, hogyan kell a hangokat képezni, könnyebben sikerül megtanulnia beszélni!
Sok szülő arról számol be, hogy a zenehallgatás jótékony hatással volt gyermekére a beszédfejlődés terén is. Úgyhogy hallgattassunk vele zenét! Mindig figyeljünk arra, hogy a korának megfelelő legyen.
Bencze Mariann
---
A beszédfejlődés folyamata
Hogyan alakul a gyermek beszéde az újszülött kortól 3 éves korig:
0-1 hónapos korban: torokhangokat ad
1-2 hónapos korban: gőgicsélni kezd, torokhangokat ad
2-3 hónapos korban: folyamatosan gőgicsél, "válaszol", egyszerű magánhangzókat is kiejt (a, ó, e)
3-4 hónapos korban: egyre folyamatosabban és változatosabban gőgicsél, azonos hangot kétszer ejt ki
4-5 hónapos korban: gagyogás közben többféle hangot is kiejt elmosódottan, hangosan tud kacagni
5-6 hónapos korban: "szót ért" gondozás közben, ah-oh szótagot gagyog
6-7 hónapos korban: egyre árnyaltabban gagyog, gurgulázik, nyögdécsel, "beszélgetést" kezdeményez
7-8 hónapos korban: kicsit tagoltabb a gagyogása, megismétel hallott hangokat, s megjegyzi a leggyakrabban hallottakat, harap és rág, hangokat utánoz, bu-ma-da-ba szótagokat jól ejt ki, a "nem" -re reagál időnként, mam-mam-ot is mond (főleg síráskor)
9-10 hónapos korban: két szótagot elmosódottan ki tud ejteni (ma-ma, ba-ba), hallgat a nevére
11-12 hónapos korban: szót, szótöredéket használ (a mama, baba helyes használata), egylépéses felszólítást teljesít (kívánságait jelzi), szavai mondatértékűek: a "mama" jelenthet hívást, kérést, segítséget
12-15 hónapos korban: kétszavas mondatot használ, két szótagot is kiejt, 3-4 szót mond, kommunikálni akar
15-18 hónapos korban: egyre nagyobb a passzív és aktív szókincse, tisztábban ejti ki a szavakat, kétszavas utasítást teljesít, ismeri a "köszönöm" és "szervusz" értelmét, egyszerűbb mesékre, népi gyermekdalokra figyel
18-21 hónapos korban: egyszerű bővített mondatokat használ, az enni-innivalót megnevezve kéri, 10-30 szava van, 2-3 szavas mondatokat használ, visszamond két szót
21-24 hónapos korban: összetett mondatokat használ, kb. 50 szavas szókincse van, háromlépéses utasítást végrehajt, elkezd személyes névmásokat használni
24-27 hónapos korban: folyékonyan beszél
27-30 hónapos korban: képeskönyvből cselekvéssorokat elmond, névmásokat, ragokat használ, megkérdezi a tárgyak nevét
3 éves korig: többes számot használ, összetett mondatokban beszél, teljes nevét ismeri és mondja, dallamokat ismer, 5-ig számolhat, 3-4 szavas ragozott mondatokat használ
A táblázat forrása: www.beszed.hu
vissza a főoldalra |