A gyermeki fejlődéshez sok minden hozzájárul. A gének és a környezet. A mindennapi gondoskodás, foglalkozás. A klasszikus értelemben vett fejlesztés és az ösztönös szeretet. A minivilág színes és játékos illusztrációi és a szülői dallamok. Mindenekelőtt azonban az határozza meg a kisgyermekkort – az csecsemőkortól kezdve –,  ahogy a szülő figyel a gyermeke igényeire, és adekvát válaszokat ad  rájuk.

Dr. Büki Andrea Svédországban élő, magyar származású gyermekpszichiáter, két gyermek édesanyja. Nemrég Ölelj át címmel foglalta össze, amit – saját tapasztalataiból – a kötődő nevelésről fontosnak tart elmondani.

– Hogyan és mikor találkoztál a kötődő neveléssel –  milyen szituációkban merült fel ez a fogalom az életedben: elméletben és a gyakorlatban?

–  A gyermekpszichiátria szinte mindig az egész családot vizsgálja és kezeli. A kisgyermekeket nem lehet kiragadni abból a családi kontextusból, amelyben élnek. (Egyes tüneteket okozhat ugyanis szervi megbetegedés, de a rossz otthoni légkör, a szülők betegsége és házassági konfliktus is.) 

Amikor a családokkal dolgozunk, igyekszünk mindent megtudni a gyermekről – lehetőség szerint a szülőkről is –, hogy megfelelően tudjunk nekik segíteni. Ilyenkor nagy hangsúlyt kap a gyermek csecsemő- és kisgyermekkora. Elméletben tehát így, a szülői válaszkészség, a nevelési szemlélet vizsgálatakor találkoztam a fogalommal.

A magánéletben pedig az első gyermekem születése utáni káoszban tapasztaltam meg a saját bőrömön. Miközben rendet próbáltunk teremteni és tartani, tudatlanul és ösztönösen is a kötődő nevelés eszköztárához nyúltunk. Akkor még nem tudtuk, hogy amit csinálunk, az a kötődő nevelés, illetve hogy ennek külön neve van. Egyszerűen csak azon voltunk, hogy a kislányunk ne sírjon, ne legyen éhes és érezze jól magát. A gyerek jelzett, mi meg elkezdtünk találgatni, mi lehet: éhes, álmos vagy karba kéretőzik?

 –  Elgondolkodtató, amiről írsz is a könyvben,  hogy nemcsak a baba kötődik hozzánk (attachment), hanem a felnőtt is őhozzá (bonding).

–  A gyerek nem tud nem kötődni próbálni, ez az evolúciós kötődéselmélet lényege: neki a túléléséhez kell a kötődés. Ami pedig a szülőt illeti: ha nyitott a gyermekre, azaz gondját akarja és tudja viselni, az a szülő csak nagyon nyomós ok esetén eshet ki a gyermek gondozásából (pl. baleset vagy halál beálltakor). Ilyenkor előfordulhat, hogy a gyermeknek az ehhez a személyhez való kötődése minőségében megváltozik, de amennyiben a „hiba” helyrehozható, a kapcsolat is korrigálható a legtöbbször. 

–  A könyvben szóba kerül a túl szoros kötődés is. Egy 3 évesnél fiatalabb gyermekhez hogy kötődhet „túl szorosan” a szülő? Persze: kellenek szabályok. Na de mikor kezded el ezeket kialakítani? Az első gyermekeddel milyen személyes tapasztalataid vannak ezzel kapcsolatban?

–  Az semmi esetre sem túl szoros kötődés, ha a pici gyermek szinte össze van nőve az anyjával. Ahogy nő a gyermek, úgy lesz egyre kíváncsibb a világra, kevesebb időt tölt evéssel, alvással, egyre nagyobb teret kap a felfedezőkedv. A legegyszerűbb figyelni a gyermeket és őutána igazítani, hogy mennyire legyünk „összenőve” vele. A legtöbb szülő megtalálja a helyes arányokat. De olyan is előfordulhat, hogy túlzottan féltik a gyermeket, vagy a saját szülői pozíciójukat, és szinte rátelepednek a gyermekre.

Az interjú második része itt olvasható

Az interjú harmadik, befejező része ezen a linken érhető el

-- 

Névjegy 

Dr. Büki Andrea Svédországban él. Budapesten a SOTE-n végzett 2003-ban, az általános orvosi karon. 2006 áprilisában költöztek ki, és azóta a boråsi gyermekpszichiátriai klinikán szakorvosjelölti státuszban tevékenykedik. A férje szintén orvos, Magyaroszágon aneszteziológia-intenzív szakirányban kezdett, Svédoszágban sürgősségi szakirányra váltott.

Andrea dolgozott már kórházi gyermek- és felnőttpszichiátriai osztályon, a gyermekek szomatikus, azaz testi megbetegedéseivel foglalkozó osztályon és szakrendelésen, gyermekneurológián, neuropszichiátriai kivizsgáló csapatban, valamint egy olyan speciális
szakrendelőben, ahol olyan gyermekeket segítenek, akik súlyos veleszületett betegségük folytán sosem voltak egészségesek.

Jelenleg a 2010 március végén született második gyermekével van otthon, és kedd-péntek délelőttönként a neuropszichiátriai csapatban folytatja a megkezdett munkát.

(A kislányát ilyenkor viszi magával, aki jórészt alszik ezen alkalmakkor. Az itteni orvoshiánynak köszönhetően nagy szükség van a munkájára, és örülnek, ha megy, akár gyerekkel is.

Bencze Mariann